DOLGOZZ OTTHON

A mandalák világa

Egy kör igazi közepe egy pont. Egy pontnak azonban se kiterjedése, se fizikai
helye nincs. Így a pont mind az érzékelésünk, mind a képzelőerőnk számára megfoghatatlan.
Nem a mi világunkból való, mert a mi világunkban mindennek van kiterjedése
és dimenziója, mert a világ: forma. A pont viszont egy másik létezési rendbe
tartozik, a világon túl létezik, a szó szoros értelmében metafizikai.

Egységet, egészséget,
tökéletességet szimbolizál, így minden kultúrában és korban Isten szimbóluma.
A pontban benne van minden, de csak mint lehetőség, mint megvalósulatlan állapot.
Kör és gömb születik belőle, ezek a pont megjelenési formái. Ami a pontban
még metafizikai lehetőség, az a körben és gömbben formára lel.

A kör a pont plusz dimenziója, így a kör a középpontból él, az határozza meg,
akkor is, ha ez számunkra megfoghatatlan. A pont és a kör – az Isten és a világ – az
egy és a sok, a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult, a tartalom és a forma, a metafizikai
és a fizikai – fogalmi párok, és ugyanazt jelentik. Hasonlatként a mag és a kifejlett
növény viszonyára gondolhatunk. Fel kell ismernünk, hogy a kicsiben, a részben
bennfoglaltatik az egész, mert nekünk, embereknek a megismeréshez mindig
szükségünk van a dimenzionalitásra (vagyis a térbeli kiterjedés szempontjának fi
gyelembevételére). Azért kell az embernek a látható formák világa, hogy felismerje
benne a Láthatatlant. Azért van szükségünk testre, hogy tudati tapasztalatokat szerezhessünk.

A látható világ a transzcendenciával (azaz a tapasztalatfelettivel, az érzékfelettivel,
a nem anyagival) való kapcsolatfelvétel eszköze. Isten a világ által nyilatkoztatja
ki magát a – mondják a keresztények, míg a buddhista így fogalmaz: a nirvána
és a prakriti azonos. Ugyanígy vélekedik a szufimester, Ibn Arabi is, amikor azt
mondja: "Bizonyossággal nem létezik semmi más, mint Isten, a Legfelsőbb, az ő tulajdonságai
és az ő cselekedetei. Minden az övé, minden tőle származik, és felé halad.
Ha csak egy szempillantásra is elválna a világtól, úgy a világ abban a pillanatban
eltűnne. A világ csak úgy maradhat meg, hogy ő fenntartja és megőrzi. A lényéből
áradó fény pedig olyan hatalmas, hogy túllépi felfogóképességünk határait, és mi csak
a teremtését ismerhetjük fel, amely őt elfedi." (Ibn Arabi: Utazás a hatalom urához)

Az Isten és a világ, a valóság és az illúzió azonossága egy nagy titkot rejt magában,
amely mellett sokan túl gyorsan elmennek. E paradox összefüggés helyes ismerete
két extrém viselkedésmódtól óvhat meg bennünket:
Vagy elveszünk az anyagi világban (materializmus), vagy megkíséreljük a menekülést
a formák világából, abban a tévhitben, hogy a spiritualitást a világon kívül
találjuk meg. De a világból nem menekülhetünk, hiszen az csak a tudatunkban létezik.
A világot fel kell tehát használni a Középponthoz vezető úthoz; a megváltáshoz.

A világ felhasználása azt jelenti, hogy élünk benne, tudatosan megküzdünk vele, tán
colunk, dolgozunk, játszunk, és e tevékenységeket segédeszközként használjuk fel a
pont megtalálásához, amelyben egyesül a sokféleség.
A világ törvénye a mozgás, a Közép törvénye a nyugalom. A világban az élet
mozgás, aktivitás, tánc. Életünk állandó tánc a Közép körül, állandó körözés a láthatatlan
Egy körül, akinek mi – mint kör létünket köszönjük. A Középpontból élünk
akkor is, ha nem tudjuk érzékelni, csupán vágyunk rá. Ahogy a kör nem feledheti
eredetét, úgy mi is vágyunk a Paradicsom után. Akármit teszünk, azért tesszük, mert
a közepet keressük, a mi közepünket, a Közepet: a megnyugvás pontját.
Minden tevékenyég mögött ott áll a változás utáni vágy, és benne nyilvánul meg
a mindenkori helyzetünkkel való elégedetlenség. Amíg ember van a világon, mindig
cselekedni, mindig változtatni fog, hisz a világon nem lehet tartós az elégedettség.

Csak a Közép elérése, a Pontba való belépés vált meg, szabadít meg az elégedetlenségtől.
De hol található ez a Pont? Sehol, hiszen nincs helye – mindenütt, mert ő
minden lét alapja. Meg kell tanulnunk meghúzni köreinket, egyre szorosabbra húzni
azokat, míg egész életünk nem forog körülötte; a Pont körül.
Nem véletlenül jelenti az ógörög "vétkezni" egyidejűleg azt is: 'elvéteni a pontot'.
(Magyarul szintén! A fordító.) Elvétjük a közepet, s bűnben élünk, mert kiválunk.

Ezt a különválást kell megszüntetni, ezt a szakadékot kell áthidalni.
A láthatatlan Közép körüli szakadatlan körözés életünk alapmintája. A tánc eredetét
tekintve: rituális történés. Az emberi élet rituális ábrázolása. Ezért lehet a tán
cot, mint segédeszközt, misztikus tapasztalatok szerzésére felhasználni, ahogy ezt
például a dervisek teszik De az általunk jól ismert rítusok mögött, – pl. amikor a pap
körmenetkor körbejárja az oltárt – ugyanaz a szimbólumtartalom rejlik: a közép körüli
tánc.

Ebben a könyvben is egy szertartásról van szó. Ez a könyv elsősorban nem olvasásra
való, hanem olyan könyv, amely arra szólít fel, hogy rituálisan járjuk körbe a
Közepet. Tehát ez egy szokatlan könyv – többet akar, mint hogy elolvassuk és megértsük
–, élményekhez akar juttatni, tudati folyamatokat akar kiváltani. A kifestőkönyv
megjelölés csak akkor lesz jogos, ha festésen – szertartást értünk, egy örök
érvényű ősminta mikrokozmikus követését. Minden cselekvés jelentéktelen és értelmetlen
marad, míg azt nem rítusként fogjuk fel. Csak miután tudatosul bennünk,
hogy minden emberi cselekvés formába öltött kifejezése a mögötte rejlő tartalmaknak
és mintáknak, kezdjük életünket mint rítust felfogni. Akkor egy csapásra felismerjük,
hogy egyáltalán nem az a fontos, hogy mit teszünk, hanem egyes-egyedül az, hogy azt
hogyan tesszük. A zen-szerzetesek olyan "egyszerű" tevékenységeket, mint az ülés, a
menés, a teázás, a nyilazás – tesznek rítussá, és ezáltal útjuk segédeszközévé.

E könyvnek nem az az elsődleges célja, hogy a képeket szépen kifessék benne,
hanem az, hogy valamit olyan tudatosan tegyenek, hogy felfedezzék a részben az
egészet.
Rüdiger Dahlke szemügyre vette a legkülönbözőbb megjelenési formákat, és
egyszer csak mindenben a lét ősformáját, a mandalát látta. Ebben a könyvben meghívja
Önt ennek átélésére, önmagában való tevőleges kialakítására. Noha mindannyian
mindig a Közép körül táncolunk, mégis meg kell tanulnunk egyre tudatosabban
átélni ennek a táncnak a törvényeit, és ez a könyv sokat segíthet ebben.
Elég a szavakból, ideje, hogy továbbhaladjunk

München, 1984. november
Thorwald Dethlefsen

http://hotfile.com/dl/60808564/24e7614/A_Mandalk_Vilga.pdf.html

Ha nem működik a link másold a böngésződbe!

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat