DOLGOZZ OTTHON

MUNKA AZ INTERNETEN KERESZTÜL!

berettyoujfalu.jpg

Berettyóújfalu

Berettyóújfalu Magyarország Észak Alföldi régiójában fekvő kisváros 16 ezer lakossal. A város kedvező fekvése és az itt élő emberek szorgalma nyomán Hajdú-Bihar megye Bihari térségének gazdasági-, kulturális-, egészségügyi-, és oktatási központjává vált. A hegyeshalmi nyugati határátkelő távolsága 440-450 km. A román határtól kb. 30 km-re fekszik. Berettyóújfalu a fővárostól az M3-as autópályán Debrecen felől megközelítve kb. 270 km.

 

Városunk története a legősibb időkre nyúlik vissza, melyről régészeti leletek sokasága tanúskodik. Közülük az egyik legjelentősebb a herpályi Földvárhalom. Ezen, az országos szinten is kivételesnek számító lelőhelyen talált régészeti emlékeket városunk egyik legszebb, 1874-ben épült épületében őrizzük. A régi községháza a Bihari Múzeum állandó és időszaki kiállításai mellett a könyvtárunknak is helyt ad, mely helytörténeti anyagokban szintén bővelkedik.

 

Ha Románia felől, a 47-es főúton közelítjük meg a települést, a határában szemünk elé tárul a herpályi monostorrom, mely a háborúk során erősen lepusztult, de a műemlék megmaradt déli tornya ma is impozáns látványt nyújt. Az Árpád-korban épült híres három hajós, román stílusú monostor a 12- 13. sz- ban élte fénykorát, amikor a bencés szerzetesek élénk szellemi és kulturális életet folytattak. Az épület mintegy 5 hektáros környezete műemléki védettséget élvez.

 

Berettyóújfalu pezsgő vallási életét mutatja, hogy a városban két református és egy katolikus templom található. A város központjában elhelyezkedő, 1817-ben épült ref. templom jellegzetessége, hogy csodálatos orgonáját az egyik legnagyobb magyar zeneszerző Liszt Ferenc is használta. Száz éves római katolikus templomunk festett üvegablakaival, csodálatos festményeivel várja a híveket és a látogatókat. Nevezetes épületeinken kívül köztéri alkotások sora, emlékművek, szobrok és egy Szerelem park is várja a hozzánk látogatókat, amiről beszélni nem nagyon lehet, ezt látni kell!

 

Berettyóújfalu egyik jellegzetessége, hogy az építészeti látnivalók, az üzleti- és hivatali negyed, a kulturális-, szórakoztató-, és szabadidős létesítmények (termálfürdő, sportközpont stb.) egy tömbben, a város centrumában találhatóak.

 

Városunk oktatási központtá nőtte ki magát, ugyanis iskoláiban közel négyezer diák tanul.

 

Az egész térséget ellátó 700 ágyas kórházunkban több mint 1000 főt foglalkoztatnak, s ez kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a meglévő termálvízzel együtt jelentős gyógycentrum alakuljon ki Berettyóújfaluban. A már meglévő, szaunával, szoláriummal, fedett uszodával ellátott gyógy- és strandfürdőt, gyógy- és wellness központtá kívánjuk fejleszteni, így szeretnénk legnagyobb kincsünket, a mozgásszervi és ízületi betegségekre kedvező hatást kifejtő gyógyvizünket a látogatók, a gyógyulni vágyók számára még jobban hasznosítani.

 

S akik pedig elhagyják a város határát jelző táblákat a Bihari Sík Tájvédelmi Körzet érintetlenségével találkozhatnak.

 

Településünktől északra és délre is Nemzeti parkok sorakoznak. A pusztai táj és a vízivilág is megtalálható közvetlen környezetünkben. Különleges madárvilág, bivalyrezervátum, juhnyájak, álló és folyóvizekben horgászási lehetőség, vadászat, lovaglás is szolgálja a kikapcsolódást.

S mindezen programokhoz, látnivalókhoz kiépült vendéglátói hálózat, szálláshelyek, éttermek kapcsolódnak, ahol a hagyományos magyaros, bihari ízektől a mediterrán konyháig minden megtalálható, megkóstolható!

 

Várjuk vendégeinket!
 
 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 163
Tegnapi: 404
Heti: 1 660
Havi: 6 447
Össz.: 831 952

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Lakóhelyem:Berettyóújfalu
DOLGOZZ OTTHON - © 2008 - 2017 - dolgozzotthonnetmunka.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szívnagyobbodás kezelése gyógynövényekkel - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »