DOLGOZZ OTTHON

MUNKA AZ INTERNETEN KERESZTÜL!

IDEGEN ÜRHAJÓK KÖZELÍTENEK A FÖLDFELÉ !!???

Idegen űrhajók tartanak a Föld felé? - ELEMZÉS

2011.02.20. 11:38| Szerző: Milupapa




 
Az
elmúlt hetekben, hónapokban terjengő hírre, miszerint három ismeretlen objektum
érkezik a Föld felé a SETI nemrég reagált. Az UFO kutatók egy jó része komolyan
veszi az esetet, míg a hivatalos oldal tagad. De vajon mi is az igazság? Sokan
már a kezdeteknél átverést éreztek a dolog mögött, míg akadnak olyanok is, akik
szerint valós fenyegetéssel állunk szemben. Lássuk hát 2011 első, és (eddigi)
legnagyobb horderejű sztoriját!

 

“Ilyen
még nem volt a történelem során: A SETI először volt, hogy betojva a saját
gatyájába, vészriadót fújt, ugyanis a legfrissebb megfigyelések alapján három
űrhajó közeledik a Föld felé, s amelyek ha tartják jelenlegi sebességüket, akkor
2012 decemberére érnek ide, és hogy nem sok jót tartogatnak, az már a
legbosszantóbb szkeptikusok előtt sem kétséges. Támadnak hát az idegen lények?”

 
 
Az
előzetes híresztelések szerint 3 gigantikus méretekkel rendelkező csillagközi
űrhajó (nem meteor, vagy azonosítatlan repülő tárgy, hanem tényleges űrhajó)
tart a Föld irányába, melyeket a SETI fedezett fel különféle felvételeken. A 3
túlméretezett objektum egyike körülbelül 240 km széles, a másik kettő ugyan
kisebb, de még így is aggasztóan nagy méretekkel rendelkeznek ahhoz, hogy
fenyegetést jelentsenek világunk számára. Az első hírek még azt taglalták, hogy
ha még meteorokról, vagy üstökösről is lenne szó, akkor is hatalmas veszélyt
jelentenének ránk nézve, hiszen külön-külön becsapódva is végzetes
következményekkel járnának, és letörölnék a Föld színéről az életet. Később
azonban ezt egyértelműen cáfolták, és megerősítették a tényt, miszerint a 3
rejtélyes objektum ténylegesen űrhajó, ráadásul éppen ebbe az irányba tartanak.
Az egész históriát szándékosan szivárogtatták ki, eredetileg ugyanis sem a SETI,
sem pedig a NASA nem szeretett volna felelős lenni a később kitörő
tömeghisztériáért. A szivárogtató nem más, mint a SETI asztrofizikusa, Craig
Kasnov, aki pusztán jóindulatú figyelmeztetésként tette közzé a szigorúan
titkos információkat. A történetnek aztán híre ment az elektronikus médiában,
és egyre több weboldal vette át a szenzációt mintegy címlap sztoriként
leközölve azt. Idézet a Pravda internetes magazinból: "Az UFO jelenségek
olyannyira gyakorivá váltak a közelmúltban, hogy lehetetlen nem odafigyelni
rájuk. Különleges szervezeti egységek különleges hatóságokat hoztak létre a
légi védelem és a titkos laboratóriumi vizsgálatok érdekében. Az nem világos,
hogy a titkos szervezetek már vizsgálják-e az idegenek űrhajóit vagy magát az
idegeneket. " Az okfejtések, és találgatások után nem sokkal megindultak a
pánikszerű, aggodalmas cikkek/publikációk is, melyek azt taglalták, hogy szinte
biztosan nem barátságos céllal tartanak bolygónk felé az idegenek. Szerintük
ugyanis a mi Földünk az egyetlen lakható bolygó a naprendszerben, gazdag
nyersanyagforrással rendelkezik, biztosan nem fognak csak úgy integetve
elhaladni mellettünk, majd továbbállni az univerzum távoli sötétjébe. Valóban
megtámadnának minket? A Földet érő idegen támadások tekintetében (szerencsére)
nincs még tapasztalatunk, és ez remélhetőleg így is marad. Bár nem létezik
semmiféle hivatalos esettanulmány arra vonatkozóan, hogy egy ilyen bolygóközi
konfliktus milyen következményekkel járna számunkra, abban nagyon sokan
egyetértenek, hogy szinte teljesen esélytelenek lennénk az idegen életformákkal
szemben, hisz abból adódóan, hogy képesek eljutni ide, sokkal fejlettebb
technikával rendelkeznek, mint mi. Ha az idegenek nem piknikezni jönnek, akkor
alaposan ráfáztunk. Egyes meg nem erősített (tehát akár fals) információk
szerint maga Nostradamus is pont 2011-12 éveire jósolt totális háborút, mely
ezek szerint nem csak az emberek között fog bekövetkezni. Az objektumokat
egyébként a SETI észlelte, ezt már említettük, viszont azt nem, hogy a HAARP rendszer
segítségével. Ez később még érdekes lesz, majd visszatérünk rá. A HAARP
megfigyelő rendszer Alaszkában található, eredeti rendeltetése pedig nem más,
mint a sarki fények kutatása, de rengeteg egyéb teória kapcsán tudjuk, (tudni
vélik egyesek) hogy nem hivatalosan egész más dolgokra használják. A SETI
kutató Craig Kasnov szerint az objektumok egyértelműen idegen eredetű űrhajók,
azok nem lehetnek sem meteoritok, sem képhibák, vagy egyéb anomáliák, ahhoz
túlságosan szabályos az alakjuk, és a kinézetük, ráadásul méreteik is elég
impozánsak. Jelenleg a Plútó pályáján túl mozognak, azonban mikorra elérik a
Mars pályáját, már a nagyobb amatőr teleszkópok számára is láthatóvá válnak, ez
pedig a jövő év elején esedékes. Az amerikai kormány később megerősítette a
hírt: az űrhajók 2012. december 21-én érik el a Földet. Egyes portálok az
idegenek fajtáját is tudni vélik, eszerint az úgynevezett Anunnakik – akik
korábban itt éltek bolygónkon – térnek vissza a Földre. Az Anunnakik, vagy más
olvasatban Anunnakuk (esetleg Annunakik) a sumér mitológia legtitokzatosabb
alakjai. Régebbi írásokban a főistenekkel együtt, de tőlük függetlenül tesznek
említést róluk. A szónak több jelentése is lehetséges: Ég(i)ember, vagy a
Világmindenség építőköve, esetleg alapköve. Az „an-u-na-ki/an-u-na-ku szavak
összetevői a következőképpen épülnek fel:
an –
menny, égbolt
u –
mindenség, fenn, magas, felemelkedik, felmegy
na –
ember, lény, kő, kiáltó, egyetlen
ki –
föld, hely, bázis, alap, alakít, csinál
/ku
– hal, alap, bázis, épít
 
 
 
Az
Enuma elis (akkád nyelvű amorita teremtéseposz) szerint ők alkották az embert,
tehát egyfajta isteni erővel bírtak. Többnyire jóindulatúak voltak, ezért az
emberek között nagy tisztelet övezte őket. Hozzájuk fűződött az élőlények
teremtése, nagyszabású égi, és földi építkezések megkezdése és kivitelezése,
(piramisok) de még más istenek sorsát is meghatározták. Hogy valóban az
Anunnakik térnek-e vissza a Földre, arra természetesen semmiféle bizonyíték
nincs, mindez pusztán egy légből kapott feltételezés, ahogy szinte minden más okfejtés
a médiában az eljövendő invázió kapcsán. Ráadásul, ha az Anunnakik valóban jó
szándékúak voltak, akkor mitől kellene félnünk? Nos, itt lép a képbe egy még
fantáziadúsabb teória, mely enyhe Mátrix beütésű, aki kitalálta, biztosan
sokszor látta a filmet. Eszerint az Anunnakik azért közelednek bolygónk felé,
mert az veszélyben van. Hogy pontosan mi fenyegeti, azt nem tudni, de vannak,
akik azt mondják, hogy mi magunk jelentünk fenyegetést a Földre nézve. A
„Mátrix” teória azt mondja, hogy a Föld, illetve az emberiség teljes pusztulása
már több alkalommal bekövetkezett, és ez újból meg fog történni 2012. december
21-én. Az Anunnakik azért érkeznek a bolygónkra, hogy begyűjtsenek egy
egészséges férfi, és egy női példányt, hogy majd mikor elérkezik az idő, a
kihalt Földet ismét benépesítsék velünk, immáron sokadik alkalommal. Azonban az
elmélet amellett, hogy túlhihetetlenül hangzik, hagy más kívánni valót is maga
után. Miért három gigászi űrhajóval teszik meg ezt a begyűjtést? Illetve, mi
fogja elpusztítani az emberiséget 2012 decemberéig? A földönkívüliek
feltételezett érkezési dátuma összefüggésbe hozható a maja naptárral, amely
2012. december 21-én véget. Véletlenről lenne szó? A legvalószínűbb azonban az,
hogy a SETI kutatók eddigi 50 éves munkája hiábavalónak tűnt, mert az űr
kémlelése nem hozott eredményt.
 

 
De
vajon valóban felfedezett a SETI három ismeretlen objektumot a Föld felé közeledve?
Idegen űrhajók érkeznek 2012-re? Vagy mindez 2011 eddigi legnagyobb
szemfényvesztő átverésének része, avagy egy újabb világvége sztori jól
összetett elemei bontakoztak ki? Nos, a szkeptikusok szerint, ha a SETI
bármilyen idegen életformát is találni, űrhajóstól, vagy anélkül, az egészen biztosan
bejelentené weboldalán keresztül, s hatalmas médiavisszhangot kreálna. Hogy
miért? Hogy igazolja önmagát. Ne feledjük, a SETI hosszú évek óta (egyesek
szerint eddigi működése során soha) nem tudott felmutatni semmiféle eredményt
azzal kapcsolatban, amiért tulajdonképpen létrehozták. Ha valóban egy ilyen
horderejű felfedezést tenne, egészen biztos megosztaná a világgal, saját
presztízsét növelve. Kivéve akkor, ha az amerikai kormány ezt megtiltja neki
titoktartás végett. Az USA kormánya azonban nem tud (vagy nem akar tudni)
semmiféle lehetséges idegen invázióról. Lehetséges, hogy ők is tagadnak, hogy
ne törjön ki a pánik, azonban a történet nem csak ezen a ponton kapott léket.
Érdemes megtekinteni az első cikk közzétételi dátumát: 2010. december 22. Talán
nem véletlen az egybeesés a 2012. december 21-22-re jósolt világvége dátumával?
Az első a történetről szóló információ azonban a Bombshock.com-on, egy bizonyos
Pat Parinello nevezetű férfitól érkezett, s bár az eredeti cikk már nem
elérhető (levetette az amerikai kormány, majd a fekete ruhások bebörtönözték a
fickót) egyes hírek szerint a korábbi kommentekből ítélve 2010 júniusában
születhetett a bejegyzés. Giant Spaceships Heading Towards Earth írta meg a
hírt, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy Pat Parinello neve után kutatva az
ember rájöhet arra, hogy neve nem tudományos körökben ismert, sokkal inkább UFO
szakértőként beszélnek róla mindenhol, valamint több korábbi „sikeres”
összeesküvés elmélet is az ő kútfejéből pattant ki. Így aztán elmondható, hogy
Pat Parinello nem mondható hiteles forrásnak az ügyben, ezen információ kapcsán
pedig megkérdőjeleződik az egész história. A MINA, és az EnglisPravda is
valószínűleg innen vették a hírt, majd az később az egész világhálón megindult
hódító körútjára. Ne feledjük, hogy a történet szerint a SETI talált rá az
űrhajókra, és a dologban a NASA is benne volt, így az lenne a leglogikusabb, ha
ezen intézmények saját honlapján lehetne olvasni a szenzációs bejelentéseket.
Ehelyett azonban se híre, se hamva az eseményeknek, melyek talán meg sem
történtek. Ha valóban ők a felfedezők, miért nincs egyetlen bejegyzés sem a 3
gigantikus méretű űrhajó észleléséről? Talán nem merik bevallani, hogy valóban
földönkívüli invázió van készülőben? A legjobb védekezés a támadás, a SETI
később kiadott egy hivatalos tájékoztatót ”No Spaceships Headed for Earth”
címmel, melyben azt taglalják, hogy csupán egy orbitálisan nagy hoaxról van
szó, és az egészből egy szó sem igaz. A hivatalos közleményt alant
olvashatjátok:
 

Valóban
felfedezett a SETI három ismeretlen objektumot a Föld felé közeledve? Idegen
űrhajók érkeznek 2012-re?
 
Ha
hiszel annak a széles körben elterjedt történetnek, amely mostanában kering az
interneten, akkor igen.  De mindez vicc.
Egy átverés, egy hoax, melyet különböző weboldalak adtak közre anélkül, hogy
ellenőrizték volna a forrás hitelességét. Lássuk a tényeket az esettel
kapcsolatban:
 
1,
Az objektumokat, melyek néhány száz km nagyságúak és a Plútó mögött vannak
jelenleg, a HAARP rádiófrekvenciás detektorai észlelték. A HAARP ugyebár
Alaszkában van. A három objektum állítólagos helye viszont a déli égbolton.
Bárki, aki tanult geometriát az tudja, hogy Alaszkából nem láthatod a déli
pólus égboltját! Ráadásul a SETI nem használja a HAARP technológiáját!
 
2,
Az eredeti cikkben a SETI asztrofizikusa, Craig Kasnov nyilatkozik a három
objektum közeledéséről. Senkit sem hívnak Craig Kasnovnak, aki valaha a
SETI-nél dolgozott. Létezik ugyan egy Craig Kasnoff nevű személy, aki David
Gedy-vel együtt a SETI@home képernyővédőjét dolgozta ki több évvel ezelőtt.
Neki azonban az égvilágon semmi köze a dologhoz, ráadásul a cikk külön említi,
hogy nem Kasnoffról, hanem Kasnovról van szó. Tehát a történet ezen része egy
kitalált személy.
 
3,
Ha a SETI bármit találna, beleértve Föld felé közeledő mesterséges
objektumokat, a hírt azonnal közzétennénk weboldalunkon. Ezt rögtön fel is
kapná a média.
A
vélt objektumok 2012-es megérkezése egy másik világból nem hihetőbb, mint a
maja kalendárium állítása, miszerint a világ véget fog érni ugyanebben az
évben.

 
 
Ha
már idegen invázió, az is elképzelhető, hogy valóban igaz a hír, csak
megpróbálják az egészet eltusolni. Ne feledjük, a NASA, SETI, és az USA
kormánya szoros együttműködés keretében minden eszközzel rendelkezik arra az
esetre, hogy egy ilyen kiszivárgott hírt „értéktelenné” tegyenek. Az
objektumokról készült képeket egyébként bárki leellenőrizheti, az elmélet
mellett kitartók egy része éppen erre alapozva állítja, hogy igaz történetről
van szó, ugyanis a csillagtérképet elméletileg senki sem manipulálhatja. A
sky-map.org weboldalon az alábbi koordinátákkal meg lehet tekinteni eredeti
környezetükben is a három objektumot.
 
19
25 12, -89 46 03
 
16
19 35, -88 43 10
 
19
26 51, -88 42 38
 
 
Többen
ezt az érvet is megdöntötték, amikor is internet szerte egyre többen fedeztek
fel a három idegen űrhajóhoz hasonló kék „pacát” más-más koordinátáknál, s
ezekből majdnem egy tucatnyit sikerült találni. Ez ugyan még mindig nem zárná
ki az invázió eshetőségét, az azonban egyenesen kegyelemdöfésnek számít, hogy
ezen objektumok (és az eredeti 3) az égbolt más-más, egymástól esetenként
merőben eltérő részein fedezhetőek föl. Vagyis az idegen lényeknek különböző
irányokból kellene érkezniük, ami valljuk be, némileg abszurd feltételezés. Nem
árt szemügyre venni a különböző naprendszerbéli bolygók koordinátáit is, mert
elképesztő dolgokat fogunk fölfedezni. Történetesen azt, hogy a Jupiter,
Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz bolygók ahelyett, hogy kristálytisztán – vagy
legalábbis jó minőségben – kivehetőek lennének, semmit sem lehet belőlük látni.  A hozzájuk képest hangya méretekkel rendelkező űrhajókból, melyek messzebb is
vannak ezeknél, mégis sokkal több részletet ki lehet venni. Ez feltételezhetné
azt is, hogy az űrhajók bolygó méretűek, de azt hiszem, senkinek sem kell
magyaráznunk ennek technikai – meg úgy egyáltalán általánosságbéli –
valószínűségét. Ezen hatalmas objektumoknak ez esetben nem csekély
gravitációval is rendelkezniük kellene, ami elváltozást okozna/mutatna a
gázóriások közelében, ilyennek azonban nyoma sincsen. Arról nem beszélve, hogy a
Plútó koordinátái (18 25 56 -18 49 13) és a 3 gigantikus űrhajó koordinátái
köszönő viszonyban sincsenek egymással.
 

 
Egy weboldal számításai szerint 2012.
december 21. éjfélig (január 31-étől számítva) 691 nap, és 3 óra volt hátra, ez
egészen pontosan 59 713 200 másodperc. A Nap-Föld távolság 149 597 887,5 km, a
Nap-Plútó 5 913 520 000 km. Egy egyszerű kivonással megkapjuk a Föld-Plútó
távolságot, ami 5 763 922 112,5 km. Egy egyszerű osztással pedig kilehet
számolni a 3 objektum közeledési sebességét, ami 96,53 km/s ami 347 508 km/h.
Ezek szerint a 3 objektumnak gyorsabbnak kellene lennie, mint a valaha mért,
leggyorsabb meteornak, ami 240 000km/h-s sebességgel szelte a világűrt. Még az
1994 júliusában, a Jupiterbe csapódó Shoemaker–Levy 9 üstökös is
"csupán" 216 ezer km/h-s sebességgel közeledett a Jupiterhez. Ilyen
hatalmas űrhajók még hajtóművel felszerelve sem érhetnék el a fenti sebességet,
az irdatlan méretű üzemanyag fogyasztásról már ne is beszéljünk.
 
Craig
Kasnov nem létezik, mint ahogyan a három túlméretezett idegen űrhajó sem. A
képeken valódisága ugyan tagadhatatlan, nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a
Skymap csillagtérképe nem éppen egy friss darab. Bár igyekeznek a lehető
legaktuálisabb „képet” adni a világűrről, ez sokszor így is néhány éves képeket
jelent, ami megint csak azt vonná maga után, hogy az idegeneknek már rég itt
kellene lenniük. Miért esik egybe az egész történet a 2012-es világvégével? És
miért csak többnyire az áltudományos, ufó jelenségekkel foglalkozó weboldalakon
terjedt el a cikk néhány kivételtől eltekintve? Azért, mert az egész nem más,
mint 2011 eddigi legnagyobb átverése, s ha még valaki eddig sem jött volna rá,
most egyértelművé válik: nem tartanak idegen űrhajók a Föld felé, és nem lesz
részünk semmiféle invázióban a fentebb megnevezett dátumon. Fondorlatosan
mesterkélt hoaxról van szó, melyet sok szabadidővel és fantáziával rendelkező
egyébként okos emberek találtak ki arra, hogy megvicceljék vele az erre
fogékonyakat. A gond csak az, hogy ez nem jó tréfa. Egy idegen invázió
gondolatába sokan ténylegesen beleborzonganak, elég ha csak egy pillanatra is
elhitetik velük, hogy a fenyegetés valós.

A bejegyzés elolvasásához kattintson a linkre.
http://grou.ps/ufokutatok/blogs/item/idegen-urhajüwbr>㫭kozelÍtenek-a-foldfelÉ



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 141
Heti: 162
Havi: 6 783
Össz.: 832 288

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Idegen űrhajók?
DOLGOZZ OTTHON - © 2008 - 2017 - dolgozzotthonnetmunka.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szívnagyobbodás kezelése gyógynövényekkel - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »