DOLGOZZ OTTHON

MUNKA AZ INTERNETEN KERESZTÜL!

tihanyi_felsziget.jpg

Tihanyi-félsziget

Szépsége mellett a félsziget földtani szempontból is hazánk egyik legizgalmasabb területe, mai arculatát a víz, a szél és a vulkanikus erők együttes hatásának köszönheti.

Ez a szép Tihany sziget – mely a Balatonban fekszik, s az csaknem teljesen körülveszi – olyan mintha a természet a tó királynőjének szemelte volna ki, s azzá tette volna meg: ugyanis magas sziklás hegyek veszik körül, s mintegy meg is erősítik, ugyanakkor belseje gazdag a nagyon is termékeny földben, és a só kivételével csaknem mindene megvan, ami csak emberi szükséglet. Vannak szántóföldjei, rétjei, de kitűnően alkalmas szőlők telepítésére is – olvasható egy rajongó XVII. századi útleírásban.

Szépsége mellett a félsziget földtani szempontból is hazánk egyik legizgalmasabb területe, mai arculatát a víz, a szél és a vulkanikus erők együttes hatásának köszönheti. A félszigetet 1952-ben nyilvánították védetté, ez volt az első tájvédelmi körzet az országban. Ma a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kezelésében áll.

A légi felvételeken pazar látványt nyújtó Belső-tó és a lecsapolt Külső-tó semmiféle kapcsolatban nem áll magával a Balatonnal. A medencéiket a szél kotorta ki egykor. A Balaton-szintje felett több mint húsz méterrel elterülő Belső-tó jellegzetesen zárt tó, gazdag madárélet zajlik benne. Ugyancsak számos ritka fajnak otthona az 1803-ban lecsapolt Külső-tó. Később sajnos kiderült, hogy a lecsapolásnak sok értelme nem volt, hiszen rossz minőségű legelő keletkezett helyén, így néhány évtizede visszaállításáról döntöttek.

A Gejzírmező gejzírkúpjai hárommillió évvel ezelőtt keletkezhettek. Az időszakosan feltörő forró vizű források száznál is több helyen forrásmészkőből és hidrokvarcitból álló sziklaalakzatokat hagytak maguk után. Közülük is legszebb az Aranyház nevű gejzírkúp, amely a rajta lévő sárga zuzmóról kapta a nevét.

Végül a Tihanyi-félsziget geológiai értékéhez tartozik a rendkívül kövületgazdag felső-pannóniai üledéksor is. Ennek leghíresebb ősmaradványa, a tihanyi kecskeköröm néven közismert, megkövesedett Congeria-kagyló, amely ma már csak ritkán kerül a felszínre.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 57
Tegnapi: 377
Heti: 1 217
Havi: 4 470
Össz.: 876 930

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Tihanyi-félsziget
DOLGOZZ OTTHON - © 2008 - 2017 - dolgozzotthonnetmunka.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: angol magyar könyv pdf - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »